A balta és a legó - Furch Durango, Artec ES4+PG607

A mai ebéd két fogásos: egyrészt egy gitár, másrészt az utólag belerakott elektronika kerül terítékre.  Nagyjából ugyanezt a konfigurációt használja Jamie Winchester is a „jutyúbon” található hangszerbemutatójában, ahol további Artec cuccokat mutat be.

A magam részéről ezt az utólagos beépítést sokkal inkább támogatom, mint hogy a gitárral együtt vegyük meg az elektronikát. Helyből komolyabb hangszert tudunk venni, amibe később belerakhatjuk a kedvünkre való erősítést. Kezdjük tehát a hangszerrel.
A Furch Durango a cseh manufaktúra alapmodellje. Hangsúlyozom: nem gyárról van szó, hanem egy nagy műhelyről, így az onnan kikerülő hangszerek több odafigyelést kapnak mintha futószalagon készülnének. Ez a Durango esetében olyan jól eltalált ár-érték viszonyt takar, hogy a Furch cég évente csak adott mennyiséget gyárt belőle, mivel nem ez a modell a fő vonaluk.

A komolyabb hangszerek válogatott színfából vannak, ami a hangban mutatkozik meg: kiegyenlített, részletgazdag, és a gitár érzékenyen reagál a pengetési változásokra. Ezeket a tulajdonságokat súlyos százezrekben mérik. Ehhez jár a luxus kidolgozás.
A Durango nem is akar többnek látszani, mint ami valójában. A lekerekítetlen élek, a húrláb egyszerű vonala, a matt, nyers felületek (amely jelző nem jelenti azt, hogy pontatlan vagy elnagyolt lenne a kidolgozás, sőt) mind a nyers célszerűséget sugallják. Ez a gitár arra készült, hogy gitározzunk rajta. Bárhol, bármit. Igazi igás ló. Semmi csicsa, pár pötty a nyakon, a hátlap rétegelt mivolta sincs rejtegetve. A rétegelés miatt kevésbé rezonáns a hangszer mint rétegelés nélkül – ellenben olcsóbb. A fedlap erezete sűrű, szálegyenes, a húrláb „csont” pedig korrekten meg van faragva. A kulcsok nem nagy áttétellel dolgoznak de tartják a hangolást, a nyak pontos, kényelmes. Mechanikailag tehát minden a legnagyobb rendben.

Hangos hangszer, ami egy valóban akusztikus megszólalású zenekarban nagy előny (a hangosság és a részletgazdag hang egymásnak ellentmondó paraméterek, a köztük levő kompromisszum mértékét a hangszerész – vagy a marketing osztály – dönti el).

A Durangónak egészséges hangkaraktere van, ami játék közben nem sokat változik. A húrláb felé pengetve több lesz a magas, a nyak felé több lesz a mély, de ezek szinte lépcsőzetes szintek, nincs átmenet. Ha megvan a gitár „sweet point”-ja – ahol a legjobban szól –, nem érdemes máshol pengetni. Az E6-os húr nagyjából az 5. érintőig ágyúszerűen nagyot szól, ami alapfekvésben elkövetett kíséretkor hasznos. Ezen túl a hangszer kiegyenlítetten szól, nincs kilógó hang. Erős és  hangos a magas fekvésekben is. Mindent összevéve a Durango hangja jóval „akusztikusabb” mint a belépő kategória többi tagjának – de az elektronika hiányából kifolyólag kicsivel drágább azoknál.

Mindent összevéve egy nagyon jó ár-érték arányú hangszer, ami gazdáját elkísérheti az első szárnypróbálgatásoktól kezdve addig, míg összejön a több százezer forint a felső kategóriás hangszerre.

Következzen a második fogás. Az Artec cég nagyon széles termékskálával rendelkezik, és az egyes részeket  (hangszedő, előerősítő, kimeneti csatlakozó) legószerűen lehet összerakni. Ez közelebbről annyit tesz, hogy ízlésünk és céljaink szerint elkészíthetjük csak piezós, vagy akár kombinált – mikrofon-piezo, mikrofon-mágneses – konfigurációnkat is. Sőt, ha nem kívánunk a gitár kávájára lukat ütni, egyszerűen a csatlakozóba épített előfokkal kivezetjük a hangot.

Jelen esetben egy piezo hangszedőnk van, a PG607. A hat húrnak hat különálló területet szenteltek az érzékelőn, ami annyit tesz, hogy a húrok hangját kevésbé mossa egybe. A hangszedő jack csatlakozással kapcsolódik a központi egységhez, amit nagyon jó ötletnek tartok, jelentősen könnyíti a szerelést. Itt sajnos van egy kis mechanikai difi, mivel a csatlakozó éppen elfér az előfokban, ami miatt elemcserekor óvatosan kell hajtogatni a fedlapot, ne sérüljenek a kábelek. A 9V-os telep egyszerűen be van téve az előfok alá, ami elsőre furcsának hatott, ennek ellenére a rázásteszt során – brutál módon megrángattam a hangszert – nem zörgött.

Egy dolgot szögezzünk le ezen típusú hangszedővel kapcsolatban: mivel egy piezo érzékelő a láb és a fedlap közé van szorítva, így a húrok és a fedlap rezgését viszi át, a testhangból nem sokat „hall” (a gitár teste rezonátor, ami a húrok rezgésének intenzitását erősíti, miközben hangszínben is jelentősen módosítja a húroktól kapott hangot). Tehát a szerkezet sosem fogja a gitár általunk hallott hangját visszaadni. Ezt tudomásul kell venni, ha a gitár hangjára van szükségünk, cirka 600 euró magasságában egész jó mikrofonokat lehet kapni. Cserébe a piezo kevésbé gerjedékeny, és mozoghatunk vele a színpadon. Így a hangzásbeli kompromisszum árán nagy hangerőn is játszhatunk. A kapott hangról tehát lehet hitvitát nyitni, de a lényeg, hogy az adott zenei környezetben hihető legyen (tehát megfelelő mértékben hasonlítson az akusztikus gitárhangra).

Ezt a hihetőséget hangszínszabályzással valósíthatjuk meg – feltéve, hogy a hangszedőnk megfelelően széles frekvenciaátvitellel rendelkezik, hogy legyen miből dolgozni. Az otthoni felvételeim alapján (gitár-kábel-hangkártya konfiguráció) a PG607 ezt teljesíti, mivel az ES4-ben durva középvágással és a Presence poti óvatos kezelésével korrekt hangot sikerült kicsikarnom a gitárból. A szabályzók +/-10dB-es tartományban dolgoznak – ez háromszoros hangerő emelés illetve csökkentés az egyébként nagyon jól eltalált frekvenciákon. Dinamikailag érzékeny, a fedlapon való kopácsolásra, erőteljes akkordhúzásokra nem lepődött meg: torzítás, illetve a piezókra általában jellemző cicegés nélkül vitte át a hangot (erre a problémára egyébként az előfok hangerejének maximálisra állítása a megoldás – de itt félhangerőn se volt gond).
A gitár és a hangszedőredszer összességében jól kiegészítik egymást, és annak ellenére hogy mindkét cég palettájának „alsó feléből” származnak korrekt, akár nagyobb zenekari produkciókban is vállalható hangot produkálnak.


stms