Egy hete a csúcson: Jazzation - Magyar ezüst a III. Nemzetközi Lipcsei Acappella Fesztiválon

2009. május 15. (péntek) 12:30. Lipcse - Harmadik Nemzetközi Acappella Fesztivál. Hat magyar fiatal a nemzetközi mezőnyben. Kilenc csapat: négy német, egy cseh, egy észt, egy lett, egy francia és egy magyar. Kilencszer húsz percnyi megmérettetés. A legnívósabb szakmai zsűri. Verseny. Lélegzet-visszafojtott csöndek és kirobbanó tapsviharok. Győzelmek! Egy olyan második hely, ami majdnem első. Jövőre… ugyanott, de már nem versenyzőként – meghívással, a profik között.

Mikor alakult a Jazzation, és kik a tagjai?
Katus: Jelenleg még nem sokat tud rólunk a nagyközönség – egyelőre! Négy lány és két fiú… az acappella műfajának képviselői volnánk egy olyan országban, ahol az acappella pop, vagy jazz vonulata éppen csak megmutatja magát...! Várallyay Katus, Csernus Szilvi, Almássy Nonó. Fenyő Fruzsina, Csenki Máté, Homor Máté.
Nonó: 2005-ben alakult az együttes... majdnem ebben a formájában. Katussal azelőtt is volt már egy együttesünk, de az inkább baráti kör volt, semmint profi banda, de az már akkor is megmutatkozott, hogy nem elég jóban lenni, jónak is kell lenni ahhoz, hogy működhessen a csapat. Így aztán létrehoztunk egy olyan együttest, amely csupa – zenével komolyan foglalkozó – fiatal művészből.

Miért éppen ezt a műfajt választottátok?
Katus: A műfaj egyenesen Amerikából érkezett… Budapesten „feleségeskedő” külföldi nők hobbi-tevékenységeként! Egy volt iskolatársamat láttam énekelni ebben a női acappella-együttesben; ahol épp hiányzott egy szoprán, így be is kerültem. Hatalmas élmény volt!... eleinte. Mert aztán kiderült, a csapat korántsem annyira profi zeneileg, mint amennyire nyelvleckének jók az angol nyelvű próbák... Akkor váltottunk és hárman, magyarok kiváltunk, és megalakítottuk a Jazzation elődjét. A sokféle élmény és kudarc mind egy irányba mutattak: megfelelő embereket keresni és zeneileg a maximumot kihozni magunkból.

Mit jelent az, hogy megfelelő embereket?
Homor Máté: Zeneileg és emberileg egyaránt a csapatba illőket. Sőt, a „zeneileg” kategóriája két dolgot is jelent: kórusban (vokálban) tiszta és pontos, szólóban is persze tiszta, de amellett karakteres és egyedi.

Hogy jutottatok ki a lipcsei fesztiválra?
Katus: Tavaly találtam rá az Interneten – és akkor éppen lecsúsztunk a jelentkezésről, így attól a perctől kezdve figyelemmel kísértem a versenyeredmények alakulását. Akkor egy hozzánk nagyon hasonló csapat nyert, a svéd Vocado.
Nonó: Nagyon szigorú a versenykiírás (nemhiába német rendezés): három és nyolc fő közötti acappella együtteseket várnak, bármilyen zenei műfajú, hangszerek nélküli előadásban. Idén már nekünk is sikerült köztük lennünk.







Milyen a hangulat egy ilyen fesztiválon?
Fruzsina: Jól példázza az egész fesztivál hangulatát és mentalitását, hogy a négy zsűritag a fellépésünk előtti szünetben bejött az öltözőnkbe, bemutatkoztak, jó versenyzést kívántak – nem is versenyzést... egyszerűen éneklést... hogy élvezzük mi is, mert ezek az igazán nagy pillanatok, eredménytől függetlenül. Pedig nem akárkikről van szó...
Csenki Máté: A zsűri elnöke Bob Chilcott, a King’s Singers együttes egy korábbi tagja, zeneszerző, karmester. Mitos Andaya USA-szerte ismert és elismert tanárnő, a Georgia-i egyetem docense, a UGA/Athens Twilight Jazz Festival rendezője. Martin Hoffmeister az MDR FIGARO rádióműsor zenei igazgatója 2004 óta, a Cannes-i MIDEM CLASSICAL AWARDS zsűrijének tagja, publicista. Daniel Knauft, az Amarcord együttes alapítótagja, együttesvezető, ő a fesztivál életre hívója. És ezek az emberek odajönnek a pályakezdő kicsinyekhez, és a legnagyobb tiszteletet tanúsítva feléjük – mint emberek és mint művészek felé – a szemükbe néznek, kezet szorítanak, és a legjobbakat kívánják. Itthon mi a zsűrikben ülő művészek hozzáállása? Hát nem mindig ez...
Szilvi: És hogy micsoda precizitással szervezték meg minden pillanatunkat! Személyi kísérőt kaptunk, hogy el ne vesszünk a hatalmas Gewandhausban...
Katus: ... a verseny után pedig személy szerint mindegyik zsűritaghoz oda lehetett menni, és meghallgatni, mi volt jó, mi lehet még jobb. Ennyi – szakmai! – pozitív visszajelzést és ennyi kiváló, építő kritikát még soha, senkitől nem kaptunk. Egészen más egy klubkoncert után özönlő, lelkendező baráti kör, hogy fantasztikusak vagyunk! – és más az, amikor a lipcsei zsűri négy tagja egyesével elmondja, mit gondol. Még kicsit félre is hív, hogy a többiek ne hallják, neki a kedvencei vagyunk... és még csak az ötven százalékát mutattuk meg annak, ami bennünk van...
Szilvi: És nemcsak a zsűritől, a többi fellépő együttestől is nagyon sokat kaptunk! Olyan szakmai kirándulás volt ez, ahol az esti koncertek – tehát a kikapcsolódás – is tanulságokat tartogattak számunkra. Ellesnivalókat, ötleteket, tippeket, mit lehet, mit felejtsünk el... Zeneileg, előadásmódban, ruhában, koreográfiában, konferálás dolgában... mindenben. Bármiben.
Katus: Ilyen az igazi tanulás: a tudás lehetősége ott rejlik mindenben, és nemhogy gyömöszölni nem kell az agyakba, de valami jótékony vákuum ott belül beszívja az utolsó cseppig. Szinte kábultak voltunk a sok élménytől.

Hogyan tovább? Szeretnétek az énekléssel „főállásban” foglalkozni?
Fruzsina: Azt hiszem, a lipcsei élmények beértek, és mind a hatan egy emberként, de hat szólamban vágjuk rá erre a kérdésre, hogy igen, ezt szeretnénk. Láttuk, másoknak sikerült: például az Amarcord, a szervező együttes öt tagja egyike sem űzi polgári foglalkozását, hanem az éneklésből élnek.
Csenki Máté: Mindenesetre elhatároztuk, hogy még följebb emeljük a lécet szakmailag. Akkurátusabban dolgozzuk ki a számokat a jövőben, és sokkal inkább a saját személyiségünkre szeretnénk formálni, hogy mint fiatal, kreatív zenészek, a jelenzenei életének legyünk része, nem pedig valami idejétmúlt nosztalgia-együttes, amiről előbb jut az ember eszébe a konzumszaloncukor, mint a duplanullás évek jövőre irányuló dinamizmusa...
Katus: Persze a profizmushoz több minden kell: hangtechnika, felszerelés, menedzsment, stylist, fodrász, sminkes – és sorolhatnám. Lipcse arra is jó volt, hogy ráébresszen, nem állunk be a házgyári hírességek sorába: elsősorban szakmailag szeretnénk az élvonalban lenni, maradni – ha ez azzal járna is, hogy kevésbé leszünk eladhatóak, szőkítettek, frufrusítottak, megcsináltak. Már tudjuk, mit nem szeretnénk.
Nonó: Az pedig nagy előny, hogy a hazai Shure-képviselet mellettünk áll, és támogat. Egy bizonyos szint után nem mindegy a mikrofon sem. Sokáig énekeltünk mikrofon nélkül, de nem minden térben elég a puszta hang, bármily szépen cseng és összecseng – és reméljük, a jövőben egyre nagyobb tereket kényszerülünk beénekelni. Az, hogy bármit – a füles monitorrendszertől a legújabb mikrofoncsodáig tényleg bármit – kipróbálhatunk, egy megelőlegezett tiszteletadásként is értékelhető felénk mint felnövekvő művészgeneráció felé.

Legközelebb hol hallható a csapat?
Katus: A Háló Közösségi Klub meghívásának teszünk eleget június 9-én este 7 órától. A Ferenciek terén, a Kárpátia udvarban található a hely, aki kíváncsi lett ránk, jöjjön el ide – vagy a virtuális térben is megtalál bennünket a www.jazzation.hu oldalon. Sőt, a lipcsei fesztivál weboldalán is!... http://www.a-cappella-wettbewerb.de


Hangfoglalás Magazin