Madarász Gábor és Hobo
A Bűvész és a Varázsló

Jó helyen és jó időben találkozni: ez a siker egyik titka. De az sem mindegy, hogy kik találkoznak egymással. Földes László Hobo és Madarász Gábor egymásra találásakor berobbant valami olyan elegy, ami eddig szerintem mindegyikük korábbi munkáiból hiányzott. Elkészítették azt a lemezt, amit már sokan vártunk. A Circus Hungaricus megszületésének körülményeiről előző számunkban Hobo beszélt, most Madié a szó.

Annak idején, amikor elkezdett érdekelni a rockzene, a kedvenceid közé tartozott-e a Hobo Blues Band?
Nagyon szerettem a HBB-t. Az első élményem velük kapcsolatban a Kopaszkutya című film volt, bár tévedek, hiszen előtte már megvolt a Középeurópai Hobo Blues című lemez, az pedig 1980-as. Teljesen odavoltam azért a lemezért! Már akkor sem voltam besorolható egyik csoportba sem, se csöves, se digó - az akkori terminus technikusokkal élve. A rockért és a bluesért rajongtam gyermekkoromtól fogva. A HBB jött be nagyon akkoriban meg a KFT és az LGT. Azt, hogy miért éppen ez a három zenekar tetszett, akkoriban még nem tudtam megfogalmazni, sőt, lehet, hogy most sem tudom.

Biztos azért, mert mindhárom zenekarnév betűszó, ha-ha-ha! Komolyra fordítva: a közös munkát megelőzően találkoztatok valaha Hobóval személyesen?
Soha, bár voltam egy csomó koncertjükön még Sopronban majd Budapesten is, láttam a HBB-t különféle felállásokban, de soha nem voltam személyes haver, slepp vagy akárki, aki csapódik és haverkodik. A tagokkal külön-külön találkoztam és ismertük egymást, kivéve Hobót.
Hogyan merült fel az ötlet, hogy együtt dolgozzatok?
Azt hiszem, Hobo épp egy vákuumba került. Abban az időben egy közös barátunk bemutatott minket egymásnak egy József Attila-műsor után - idén februárban -  és Hobo megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem néhány munkában vele dolgozni, elsősorban a színházi munkáiban, talán az én filmzeneszerzői múltam miatt. Hogy ebből hogy lett lemez? Mutatott szövegeket, amiket a Hobo Blues Band akkoriban tervezett lemezére írt, megkérdezte a véleményemet, nekem meg tetszettek. Akkor annyiban maradtunk, aztán eltelt pár hónap, május végén felhívott és mondta: figyelj, akkor ezeket most meg kellene zenésítened, mi lenne, ha ezt a lemezt közösen írnánk? Nagyon komoly választás elé állított ez, egyrészt, hogy belevágjak-e vagy ne, és ha igen, milyen stílusú lemezt kellene Hobónak írni? Vagy egy Hobo Blues Band-hagyományokat követő lemezt írsz, vagy egy olyat, ami saját magadnak tetszik. Én a második utat választottam, ami szakítást jelentett a hagyományokkal. Egyáltalán nem volt biztos az elején, hogy Hobónak ez tetszik, a rajongókról nem is beszélve, akik beskatulyázták őt egy blues-dobozba, én meg nem vagyok egy tipikus blues-zenész, amit meg is beszéltem Hobóval. Megírtam az első dalt, megmutattam és baromira tetszett neki - így mentünk végig dalonként. Mindenben kikértem a véleményét. Amiben szerette volna, ott megváltoztattam a zenéket egészen addig, amíg maradéktalanul tetszett neki minden a lemezen. A dalok abszolút az én ízlésemet tükrözik, ha valakinek nem tetszik az album, csak engem vádoljon, írd le az e-mail címemet és a lakáscímemet, ide várom a gyalázkodásokat, ha-ha-ha! Komolyra fordítva: minden ember, minden vélemény szabad, mindenki azt mond, amit akar, semmi gáz! Hobo kért tőlem egy lemezt, a szövegeket megkaptam és azokból nekem ezek a dallamok és ez a hangzás jött elő.

Dolgoztál már így valaha, hogy a szöveg volt meg előbb és azt kellett megzenésítened?
Egyszer, véletlenül, egy dal erejéig, de soha máskor.

Miért van ez általában fordítva?
Azért, mert a zene világában a zene az elsődleges általában, először a dallam születik meg, aztán az énekes vagy a szövegíró megírja rá a szöveget. Amit mi Hobóval követtünk, hogy a szöveg van meg először, ez sem ismeretlen módszer, ez is működik. Olyan is előfordul, hogy a zene és a szöveg egyszerre születik meg. Ahogy a Circus Hungaricus született, korábban én így még nem nagyon dolgoztam, de egyáltalán nem éreztem idegennek vagy kényelmetlennek.

Hány szöveget kaptál Hobótól?
Többet, mint az a 15, ami a lemezre került, de azok, amelyek kisiklottak a látóterünkből, nem véletlenül kerültek ki. Tudatos átlátásról nem számolhatok be neked, mert nem volt ilyen. Jöttek a dalok egymás után és egy egységet képeztek maguktól.

A „Késő van már” volt az első közös dalotok. Te választottad ki?
Nem. Az a szöveg volt éppen felül. Teljesen véletlen volt. A lemezen semmi nem született tudatosan, jött minden magától. Nem mértük ki a gyors és lassabb dalok arányát műszerekkel. Bevállaltam, hogy teljesen az ösztöneimre hagyatkozom.

Volt benned valami izgalom, amikor hozzáláttál a komponáláshoz?
Halálosan be voltam szarva! Hobót egyáltalán nem ismertem. Rettenetesen komoly ember, nagyon össze tudja vonni a szemöldökét és borzasztó szigorúan néz, én meg nem vagyok az az erőszakos alkat, aki körömszakadtáig üti a vasat. A közös munka aztán minden zökkenő nélkül nagyon simán zajlott, én így éltem meg.

A zenéd olyan harmóniában él Hobo szövegeivel, ami példa nélküli szinte a pályafutása során. Mi a titka ennek?
A szöveg csalta elő belőlem ezt a zenét. Súlyos, sötét szövegek, amelyekbe bele voltak kódolva azok az érzelmek, amelyek a dallamokban megjelentek, csak formába kellett önteni mindezt. Ha elolvasol egy könyvet vagy egy verset, óhatatlanul képek jelennek meg előtted. Ezek a képek előhívták bennem ezeket a zenéket. A szövegek inspiráltak. Mivel szerencsém volt, a zene és a szövegek kéz-a-kézben járnak. De nehéz helyzetbe hozol, mert a saját művünket nem tudom kívülről szemlélni, azt gondolom, normális esetben ez másoknál is épp így működik. Ezek ösztönös dolgok.

A lemez dalaiban bizonyos gondolatokat zeneileg aláhúzol, másokat ellenpontozol. Hogy alakult ki ez így?
Fogalmam sincs! Tudom, hogy így van, de miközben írtam, nem gondoltam rá, ösztönösen alakult ki így. Nem rajzasztalon szerkesztettem a zenéket mérnöki pontossággal, egyszerűen ez jött! Tudatosság csak annyi volt bennem, hogy tudtam, milyen úton induljak el. Nem akartam bizonyos szabályokat követni, olyan megoldásokra törekedtem, hogy minden dalban legyen egy „csavar” és lett is, bár lehet, hogy ez mások számára hibának tűnik!

Hobo szövegeiben sokszor találhatunk finom utalásokat korábbi dalaira. Az általad írt zenék közt is felsejlik néhány zenei utalás a HBB és Hobo zenei múltjára. Jól érzem?
Lehet, de ez sem tudatos. Ami tudatos, az a „Vén marhák” című dalban a Led Zeppelin-idézet a „Kashmir” című dalból és a Rolling Stones-hangzás a „Kéne egy világszám” esetén meg a fúvósok a két „Circus” dalban. A „Mannish Boy” című számot fúvószenekarral eddig szerintem még senki nem játszotta el. Szeretem, ha valami egy kicsit más, nem klisé. Írhattam volna egy komplett blues-lemezt is, csak én abban nem vagyok gyakorlott, másrészt nem az elvárásoknak megfelelően szeretem elkészíteni a munkáimat.

Hobóval más volt a munkamódszered, mint a többi művésszel, akikkel együtt dolgoztál a pályafutásod során?
Teljesen más, hiszen eleve adott volt az összes szöveg, ami mindent meghatározott. Ritmust, hangulatot, mindent.

Volt olyan szöveg, amitől tartottál kicsit?
A „Merlin”.

Miért?
Nagyon hosszú és borzasztóan nehéz a ritmusa. De elmondok neked egy sztorit a Merlinnel kapcsolatban: a refrénje akkor íródott meg, amikor egyszer éjjel fél kettő körül lefeküdtem aludni és megszólalt az agyamban egy dallam. Gyorsan felkeltem és lerohantam, hogy leírjam és pont stimmelt. Tudtam, hogy erről a dalról van szó, hiszen olvastam előtte a szöveget. Úgy látszik tudat alatt bent ragadt valami a fejemben és épp kijött a dal refrénje. Ebből épült fel a „Merlin”, ami a kedvencem a lemezen.

A dalokat először te énekelted fel és a demót átadtad Hobónak, aki tanulmányozta. Miért ezt a módszer választottad?
Azért, mert az, hogy az embernek szól a fejében valami, azt igazából átadni a másik szerzőnek fejből-fejbe nem megy, ezért ez tűnt jó módszernek és így is történt. Tablettában nem vehette be a dalokat Hobo, másrészt a demózás közben mindenféle hangzással és verzióval tudtam kísérletezni. A dalok jó része két-három variációban létezett és Hobóval kiválasztottuk azt, ami nekünk a legjobbnak tűnt.

Beleszólt a zenébe?
Volt, amikor kért valamit, nagyon aktívan részt vett a dalok kialakításában, főleg a végleges szerkezetük tekintetében. Ez nagyon jó volt így! Ő is megkérdezett egy-két szövegnél, hogy jó-e oda az adott szó és elfogadta a tanácsaimat. Közös munka volt végig. Nagyon könnyű és kellemes együtt dolgozni vele. Nagyon szerettem készíteni ezt a lemezt.

Te magad jónak tartod a  CD-t?
Igen.

Sokat kivett belőled vagy inkább feltöltött?
Is-is. Halálosan elfáradtam a felvételek végére, ám az alkotás nagyon sokat adott.

Igaz, hogy a „Madárijesztő” című számot a zenéd mentette meg?
Hobo nem akarta a dalt eredetileg, de nagyon megszerette, ráadásul ez ad egy komoly vizuális töltetet is és a cirkuszi koncepcióba is beilleszthető. A szöveg ultra-kemény, ehhez született egy brutális zene. Nagyon szeretem. Ennyi.

Köztudott, hogy Hobo nem szereti a stúdió-munkákat, ezért sok feladat hárult rád. Gondolom, nem azért választottad épp azokat a muzsikusokat a felvételeknél, hogy a barátaid zsebét simogasd egy kicsit…
Az idő nagyon meghatározó tényező volt. Nagyon kevés idő állt rendelkezésre és ezért olyan embereket választottam, akikről tudtam, hogy nagyon gyorsan, tökéletesen és aprólékosan oldják meg a feladatot. Az például, hogy a dob-felvétel két napig tartott mindössze, azért sikerült ilyen példátlanul rövid idő alatt, mert Hoffer Peti otthon két hónapig nagyon keményen készült rá. Kovács Barnabás basszusgitáros is előre felkészült, Sántha Gabi vokálozott a lemezen és akusztikus gitáron játszott. Őket ismerem, sokat játszunk együtt, megszoktuk egymást és tudom, mire képesek. Kitűnő munkát végeztek. Nemez Zoli, aki billentyűzött, új köztünk, de nagyon megkedveltük a munka során, kitűnő zenész. A fúvósok munkáját Fekete-Kovács Kornél fogta össze és baromi jót fújtak, ahogy Varga Bori is szenzációs a hangszerén a „Kisember” című dalban. Rozgonyi Péter hangmérnök egyszerűen emberfeletti teljesítményt nyújtott. Rúzsa Magdi vendégszereplése a „Bolondok Hajója” duettben pedig egy más szintre emelte a lemezt.

Ínyencek és az igazán figyelmesek számtalan gitárhangzást figyelhetnek meg a lemezen, sőt, aki kicsit jártas a zene világában, hangszer-típusokat is felismerhet és megkülönböztethet a felvételen. Hány gitárt és erősítőt használtál?
Létezik az ember fejében egyfajta hangzás. Minden dalnak más a hangképe és ami a fejemben szólt, ezt megpróbáltam reprodukálni. Lehet, hogy valahol ez hiúság, mert magamat akarom látni folyton, mint egy tükörben. Nekem megvoltak a hangzásminták a fejemben, ezért használtam egy csomó gitárt és erősítőt. Más a hangja egy Fender Telecasternek, más egy P 90-es Gibsonnak, más egy sima Les Paul Gibsonnak, más például egy Soldano erősítőnek.

Te ezeken korábban már mind játszottál, vagy lemezekről ismerted a hangjaikat?
Egyszerűen tudom, hogy mi hogy szól és ha ezt amazzal összemixeljük, abból mi lesz. Ezeket a gitárosok általában tudják. Ezen a lemezen 12 gitárt és 4 erősítőt használtam.

A „Kéne egy világszám”-ban Hobo kedvéért pont olyan Fender Telecastert alkalmaztál, mint Keith Richards?
Na, ez azért nem ennyire egyenes! Kálló Peti barátomnak van egy csomó különleges gitárja, van egy 1952-es Telecastere, de nem igazi, hanem egy re-issue, de remek hangszedőkkel, ami abszolút a Rolling Stones hang. Na, ezt én teljesen ki is használtam, a másik oldalon meg egy Gibson P 90-es szól, ami szintén Rolling Stones-hangszer, így állt össze ez az autentikus hangzású dal. Nem vagyok ebben a mániákusságig következetes, mert akkoriban Keith Richards sem tudta, adott nap melyik gitárját favorizálja a stúdióban, sőt, akkoriban éppen azt sem tudta talán, hogy hol van. Az volt a törekvésem, hogy ne legyen egysíkú a hangzás: mindig szóljon kicsit másképp a gitár, a dob, más legyen a pergő, más típusú cintányérok, más basszusgitárhangszín-karakter. Ez így végigvonul a lemezen. Mindig más és más.

Olyan lett a lemez, amilyennek előzetesen elképzelted?
90 %-ban igen, ami szerintem egy baromi jó arány.

Szereted hallgatni?
Nem bírom, mert annyira benne vagyok, hogy csak a hibákat hallom. Egy munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni  a mi szakmánkban.

Élőben is Hobo segítségére leszel a zenész-barátaiddal a lemezt bemutató koncerteken?
Persze!

Szeretném itt is leszögezni: ez nem a Hobo Blues Band lesz, mint ahogy a Circus Hungaricus is Hobo szólólemeze.
Ez így van, ez a zenekar egyáltalán nem a Hobo Blues Band, ahhoz semmi köze! A lemezborítóra sincs ráírva sehol, hogy HBB. A HBB ma Tátrai Tibi, Póka Egon, Solti János és Hobo, állandó vendég Deák Bill Gyula, ahogy én tudom.

Mikor mutatjátok be a lemezt?
December 5-én Budapesten a Millenárison, aztán 2010-ben az ország nagyvárosaiban. Mindenkit szertettel várunk!

Állandósul-e a Madarász Gábor – Földes László szerzőpáros?
Ja, viccesen azt mondtam neki, hívjanak minket inkább Kessler-nővéreknek. Igen, Hobóval beszélgettünk már további lemezötletekről, de ez még a „jövő zenéje”.

Rozsonits Tamás
Fotó: Juhász Balázs

Az interjút a Rockinform 2009 novemberi számából vettük át, a kiadó és a főszerkesztő engedélyével, amelyet ezúton is köszönünk.