Music Media

Zeneipari szakemberek: Ed van Zijl, Mascot Label Group


2018. május 16. 11:07

A holland Mascot Label Group egyike Európa vezető független zenei kiadóinak. A lassan három évtizedes múlttal rendelkező cég megszámlálhatatlanul sok nagyszerű albumot adott az utókornak, ma már legendás státuszban lévő előadókat fedezett fel, és ami a legfontosabb, mindig a zenei tehetség zászlaját emelte a magasba. A teljesség igénye nélkül innen indult Joe Bonamassa és a Volbeat is, de rajtuk kívül olyan előadók gazdagítják a kiadó portfolióját, mint a Black Country Communion, a Black Stone Cherry, a Gojira, a Zakk Wylde-féle Black Label Society, a Flying Colors, a Von Hertzen Brothers, Steve Lukather, Neal Schon, Eric Johnson, Paul Gilbert, Tommy Emmanuel, Eric Gales, Beth Hart, Jordan Rudess, Robben Ford, Warren Haynes, Robert Cray és Kenny Wayne Shepherd. A múltról, a jelenről és a jövőről a kiadó alapító elnöke, Ed van Zijl mesél.

1990-ben alapította meg saját kiadóját, miután eljött a Roadrunnertől. Mi volt a fő célkitűzése a cég működtetését illetően?

Ed van Zijl: Mindig bennem volt a vágy, hogy egyszer saját kiadóm legyen. A Roadrunner kötelékében remek időket éltem meg, és nem csak azért, mert rengeteget tanultam az ott eltöltött évek alatt: lehetőségem nyílt testközelből megtapasztalni a metal színtér kialakulását és fejlődését, számos innovatív zenekarral volt szerencsém dolgozni. Természetesen nem volt könnyű időszak, amikor úgy döntöttem, egyedül folytatom. Rengeteg munkát és energiát fektettem bele az indulásba, ugyanakkor szerencsém is volt, hogy sikerült belefutnom pár nagyszerű zenekarba, melyek fantáziát láttak és hittek bennem. Ezek voltak a kezdeti lépések.

Akkoriban még más volt a világ, mint manapság. Könnyebb vagy nehezebb volt abban az időben kiépíteni a működéshez szükséges zeneipari kapcsolatrendszert?

Ed: A kapcsolataimat már korábban kiépítettem, ebből a szempontból jó helyzetben voltam. A nehézséget inkább az európai gazdaságokban akkortájt általánosan tapasztalt recesszió jelentette. A kilencvenes évek elejének időszaka egyáltalán nem kedvezett a kisebb vállalkozásoknak, ebben a klímában egy független metal kiadó megalapítása nem sok jóval kecsegtetett. Nyilvánvalóan a legtöbb cég esetében nehézkes az indulás, és törvényszerű az is, hogy jobb és rosszabb periódusok váltják egymást. A nehezebb időszakok viszont akár a hasznunkra is válhatnak, hiszen megedzik az embert, a túlélésért folytatott harchoz ez elengedhetetlen.

Milyen A & R stratégia jellemezte a kiadót a korai időszakban?

Ed: Leginkább a metal műfajra fókuszáltunk. Alapvetően nagy gitárrajongó vagyok, aki imád mindent, amiben jó gitárok vannak. A hatvanas évek végén és a hetvenes években nőttem fel, akkoriban a televízió és a rádiók összehasonlíthatatlanul több gitárzenét sugároztak, mint ma. Roppant kreatív zenék születtek abban az időben, és a rádiók teret adtak a legkülönfélébb műfajoknak is. Tudom, manapság, az uniformizált és panelekből összerakott dögunalmas zeneszerűségek korában ez már-már hihetetlennek hangzik, de anno ez tényleg így ment. Az ember bele tudott szerelmesedni a gitár hangjába, és bálványként tekintett azon mesterekre, akik valami különleges dolgot tudtak művelni vele. Ugyanakkor hamar megtanultam azt is, hogy a zeneszerzés, a kompozíció a legfontosabb, és ez azóta sem változott. Visszatérve a kérdésre, a kilencvenes évek elején sok független metal kiadó tevékenykedett, ezért mi úgy gondoltuk, hogy inkább az egyénre koncentrálunk. Később, a kilencvenes évek második felében létrehoztuk a Provogue labelt, amivel elsősorban blues-előadók számára kínáltunk alternatívát. Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit ezen a vonalon elértünk, teljes joggal mondhatom, hogy specialitásunkká vált a blues. Persze ettől függetlenül a metal sem szorult háttérbe nálunk, még akkor sem, amikor más irányokba tettünk lépéseket. Mindig szívügyem volt a műfaj, és a mai napig szeretem ezt a zenét.

Sok zenehallgató Paul Gilbert, Tony MacAlpine és Vinnie Moore gitáralbumain keresztül találkozott először a Mascot kiadó nevével a kilencvenes évek végén. Mennyire volt kockázatos menedéket nyújtani e művészeknek? Akkoriban a virtuóz gitáranyagok már egyáltalán nem számítottak divatosnak…

Ed: Abszolút egyet kell értenem, de ahogy már említettem, gitárfanatikus vagyok, aki él-hal a különleges képességekkel rendelkező gitárosokért. Instrumentális gitárzenét mindig nehéz volt eladni, hiszen rétegzenéről beszélünk, de az említettek, illetve John 5 lemezei azért jól mentek, meg lehetett találni velük a piaci rést. Tulajdonképpen ezek a kiadványok vezettek át minket a blues világába. Tudom, hogy ma már jóval több rock- és bluesalbumot, illetve progresszív zenét adunk ki, mint virtuóz gitárlemezt, de a rajongásom a csillogó zenészi teljesítmények irányába mit sem változott. Ebből kifolyólag hoztuk létre tavaly a The Players Club nevű labelt, mely pont ezt az irányzatot támogatja majd. Greg Koch és Tommy Emmanuel mellett Vernon Reid is leszerződött hozzánk, úgyhogy roppant bizakodó vagyok ezzel a labellel kapcsolatban! A mottó itt a következő: “képzeld el a kedvenceidet egy forró, fülledt klubban, miközben épp elkezdenek jammelni”. Egyébként a Provogue label a másik részlegünk, melynél számtalan óriási gitáros működik. Csak egy nevet említek: Joe Bonamassa. Egyike a legeslegjobbaknak!

A dán Volbeat szerződtetése a 2000-es évek elején valódi sikersztorivá nőtte ki magát. Már akkor lehetett érezni a csapatban az isteni szikrát?

Ed: Az ember sosem tudhatja, hogy melyik zenekarral ütheti meg a főnyereményt. A sikerhez több körülmény szerencsés együttállására van szükség, egy erős lemez önmagában még nem garancia semmire. Már abban az időben is nagyon sok független metal kiadó dolgozott a színtéren, rengeteg kiadvány látott napvilágot minden évben. Én magam mindig az eredetiséget kerestem a zenében, aminek a Volbeat maximálisan eleget tett. Amikor először hallottam őket, leestem a székemről! A zenekar kvalitásai önmagukért beszéltek - a dallamérzék, a karakteres hang, a fogós metal riffek, a punk-attitűd, és ha ez még nem lett volna elég, az a különleges rockabilly-érzés, így, kompletten levettek a lábamról. A siker persze nem egyik pillanatról a másikra jött, három lemez kellett hozzá, bár Dániában már a másodikkal listavezető single-t produkáltak. Amikor leszerződtek hozzánk, azt ígértem Michael Poulsennek, hogy befuttatom őket Amerikában, és meg is csináltuk. Az első amerikai turnéjuknál elértük, hogy a Nightwish előtt léphessenek fel, a második kört viszont már a Metallica vendégeiként csinálták végig. Azért ez komoly fegyverténynek bizonyult. Ez a Guitar Gangsters & Cadillac Blood album idején történt, ami az első olyan anyaguk volt, ami megjelent odaát. A kiváló fogadtatás pedig arra sarkallt minket, hogy az első két lemezt is megjelentessük Amerikában, csak fordított sorrendben. Mind a három korong nagyon jó eladásokat produkált. Nagyon becsülöm a csapatot, mert imádnivaló arcok, akik kőkeményen megdolgoztak mindazért, amit elértek.

A Volbeat sikere lehetővé tette a Mascot számára, hogy nagyobb tétekben játsszon?

Ed: Kétségtelen, hogy a mi malmunkra is hajtotta a vizet, amit a Volbeattel elértünk. Nagyobb lett a mozgásterünk, legfőképpen a disztribúciós törekvéseinket illetően, és természetesen vonzóbb is lett a nevünk a zenekarok számára.

A következő nagy dobás Joe Bonamassa volt, aki akkor került a Mascothoz, amikor még szinte csak szakmai berkekben ismerték, azóta viszont generációjának egyik legnagyobb ikonjává vált. Mennyi lemezt adott el Joe?

Ed: Rengeteget, és ez a tendencia ma is tart. Számomra Joe az a gitáros, akit mindig is kerestem. Micsoda tehetség! 20 évente születik egy ilyen, szóval roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy megtisztelte a cégünket a bizalmával. Számos olyan gitáros van, aki újító szellemiségű játékos, aki nyomot hagy maga után a hangszeren, a tehetségét pedig képes sikerre váltani, Joe viszont azon kevesek egyike, aki etalon mindenki más számára. Szerintem Joe tökéletesen illik abba a vonulatba, ami Jimi Hendrix-szel vette kezdetét, majd Stevie Ray Vaughannal folytatódott. Bonamassa az, aki képes az ő örökükbe lépni. Ez azért is nagyon nagy dolog, mert Joe abban a korban volt képes sztárrá válni, amikor a rádió és a tévé totálisan ignorálta a rockgitárt. Ennek tudatában egészen elképesztő teljesítmény, amit véghez vitt!

Ön szerint mi volt a kulcs Bonamassa sikeréhez?

Ed: Joe az a gitáros, akitől az összes többi gitáros tart. Joe a levegővel együtt szívja magába a bluest és a gitárt, az egész életét a hangszerének és a zenéjének rendelte alá. Csak nagyon kevesen tudják, hogy Joe mennyire komolyan veszi ezt, hogy mennyire figyel mindenre, a hangjára, az egészségére. Ilyen szintű fegyelmezettség kevesek sajátja, de mindez szükséges volt ahhoz, hogy elérhesse a céljait, és én mélyen respektálom őt ezért. Mindehhez pedig még hozzájön az a hatalmas zeneelméleti tudás, aminek birtokában van, a technikai felkészültségéről már nem is beszélve.

A zeneipar óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt bő évtizedben: az eladások drasztikusan csökkentek az illegális letöltések miatt; a zenekarok régen azért turnéztak, hogy az aktuális kiadványaikat népszerűsítsék, manapság viszont a turnézás jelenti a fő bevételi forrást, a lemezkészítés másodlagos jelentőségűvé degradálódott. Milyen hatással van ez a egy olyan kiadóra, mint a Mascot?

Ed: Nagyjából ugyanazt tapasztalja mindenki ebben az iparágban. Ha egészséges lenne a piaci klíma, akkor mindannyian több lemezt adnánk el. A magam részéről úgy gondolom, hogy a jelenséget hiba lenne kizárólag az illegális letöltések nyakába varrni. Nyilván komoly problémát jelentett eleinte, ma viszont már nem annyira. Sok minden megváltozott: a kezdetekkor az internet az ellenségünk volt, ma viszont már a barátunk; a rádióállomások jelentősége a töredékére csökkent, a Youtube viszont egyenesen isteni ajándék. Ha valaki meg akar hallgatni egy Jimi Hendrix számot a Youtube-on, az egyből felkínál számos hasonló előadót, és ezek között biztosan ott lesz Joe Bonamassa. Ezután néhány kattintással eljut az ember az Amazonra vagy a Spotifyra, és már meg is veheti valamelyik albumot. Minden sokkal egyszerűbbé vált, már ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról ahhoz, hogy zenét vásároljunk. Persze ez azt is magával hozta, hogy a lemezboltok nehéz helyzetbe kerültek, és emiatt nagyon sajnálom őket, de annyi vigaszuk legalább van, hogy a vinyl-eladások nagyon jól mennek mostanában.
A nagyobb problémát a média jelenti. Ennek ugye valami kreatív dolognak kellene lennie, de csak annyi történik, hogy korosztályokat céloznak meg a hirdetésekkel. Az egész üzletágat könyvelők és marketingesek irányítják, akik kizárólag profitot akarnak realizálni, semmi mással nem törődnek. A rádió és televízió programjai manapság laposabbak nem is lehetnének, a kultúra és a magvas gondolatiság úgy tűnik, már senkit nem érdekel…

Mi a véleménye az olyan streaming szolgáltatókról, mint a Spotify? Ez valami ördögtől való dolog vagy inkább új lehetőség?

Ed: Mindenképpen új lehetőségként kell tekinteni rá! Az embereknek mindössze azt kell mérlegre tenniük, hogy megelégszenek-e azzal, amit nyújtani tud? A Spotify a dalokról szól, nem a komplett lemezanyagokról. Nincs borító meg booklet, szóval nem ugyanazt adja, mint a fizikai hanghordozók, amelyek az előadókat állítják középpontba, hiszen minden egyes dal megtalálható rajtuk, van borító és szövegkönyv. És akkor még ott a hangminőség kérdése: egy jó minőségű sztereó lejátszón megszólaló CD vagy vinyl olyan élményt képes adni, amit a Spotify közelítőleg sem tud produkálni.

Az amszterdami bázis mellett a Mascot rendelkezik irodákkal New Yorkban, Londonban, Párizsban, Milánóban, Kölnben és Stockholmban. További kirendeltségekben is gondolkodnak?

Ed: Egyelőre nincs tervbe véve, hogy újabb irodákat nyissunk. A fő célunk inkább a minőség további emelése, hogy minél több nagyszerű művész dolgozzon minden egyes részlegünknél. Továbbá, a Provogue label művészei számára egy több országon átívelő utazó fesztivál alapjait tesszük le éppen. Reményeink szerint minden évben megrendezésre kerülhet az esemény, és egyre több országot érinthet majd. Az első turné már el is indult a napokban Hamburgban, Eric Gales, Quinn Sullivan, Gary Hoey és Lance lopez részvételével. Amennyiben sikeressé tudjuk tenni a körutat Európában, akkor megpróbáljuk Amerikában is beindítani.

A CD, mint fizikai hanghordozó jövője elég bizonytalan képet fest, miután az amerikai Best Buy nemrég bejelentette, hogy a továbbiakban nem árusítja ezt a formátumot. Ugyanakkor a vinyl a reneszánszát éli, ahogy említette is. Vajon el fog tűnni a CD a közeljövőben, és a vinyl lesz a zene megmentője?

Ed: A vinyl a megmentő, ez nem is kérdés. Ironikus, hogy 35 évvel ezelőtt a CD ölte meg a vinylt, most pedig valamelyest fordult a kocka. Persze még mindig adunk el CD-ket, csak kevesebbet, a vinyl-eladások viszont növekedést mutatnak. Nem szabad alábecsülni az Amazont, hiszen egyértelmű az erőfölényük a tradicionális lemezboltokkal szemben. Szerintem a Best Buy is ennek itta meg a levét: az emberek amellett, hogy igénybe veszik a streaming-szolgáltatásokat, a megváltozott szokások miatt másképp vásárolnak lemezeket, mint régebben. És ez a jelenség a kereskedelem minden szegmensében jelen van már, az emberek a zenéket éppúgy online vásárolják, mint a ruhaneműt, az ételt vagy az utazásokat. A világ ügyei ma már elsősorban a virtuális térben játszódnak, ezt tudomásul kell venni. A zeneipar még szerencsésnek is mondhatja magát, amiért exkluzív tartalmakkal veheti ki a részét ebből!

https://www.mascotlabelgroup.com/

Interjú: Danev György


Kapcsolat     Impresszum     Médiaajálat    

Hangfoglalás Online Hang- és Hangszertechnikai Magazin
Instrument Reklám © 2018